2011. augusztus 13., szombat

Az ország közepén

A héten Nagykőrös vidékére indultunk fanézőbe. Elsőként Nyársapát 500-as tölgyének maradványait néztük meg. A fát júliusiban kidöntötte egy hatalmas vihar.


Nagykőrös
Első számú célpontunk a nagykőrösi Basafa volt. Azt olvastam, hogy itt, a már ismert fa környékén van még pár nagy tölgy. A Basafát gyorsan megtaláltuk. Két cent híján 6 méteres a törzskörmérete.


Ezután több órás hiábavaló keresgélés következett. Sok helyen érdeklődtünk, de senki sem tudott más nagy tölgyről. Feladva a kutatást a Homolyatáj-dűlő felé vettük az irányt, ahol egy nagy hársfát szerettünk volna megkeresni. Itt tudtuk csak meg, hogy ez a fa jó 20 éve elpusztult.

A vihar errefelé is nagy pusztítást végzett:


Pusztavacs
, Mikebuda
Több 60-as évekből származó forrás említ Pusztavacson egy igen nagy akácot, így felhívtuk a pusztavacsi erdészetet. Hatos Tamással beszéltünk telefonon, aki megerősített, hogy van még arra egy nagy akác, az erdészettel szomszédos területen. Valamint azt is elmondta, hogy érdemes lenne Mikebudán felkeresni egy tölgyet, és gyorsan meg is szervezett egy találkozót Ocsenás Mihály helyi erdésszel, aki elvezetett a fához.

Törzskörmérete 520 cm. Figyelemre méltó egyenes törzse, mely három emelet magasságig elágazásmentes (47° 09.148, 19° 38.131').


A pusztavacsi erdészet udvarán is van pár szép tölgy ez a kettős törzsű 610 cm-es (47° 09.662', 19° 30.295') :


Az akácot nehéz volt megtalálni. Az erdészettel szomszédos, elhagyott telepen áll. A fa a telep hátsó kerítéséhez közel található.

Törzskörmérete 545 cm (47° 09.697', 19° 30.197 '). Itt olvashatunk még a fáról.

Petőfi Túrakör
Lajosmizse környékén is vannak még nagy fák, ezekről a Petőfi Túrakör honlapján olvastam. A túraleírásokból sejtettem, hogy a pusztatemplom romjai közelébnen lehetnek a fák, így oda mentünk. Elképesztő szerencsénk volt, a templomnál pont Balog Csabával és a túrakör többi tagjával találkoztunk. Csaba útmutatása alapján könnyedén megtaláltuk a fákat.

Idős vadkörte:


A Mizsei Óriás a környék legszebb tölgyfája. Mező szélén áll, koronája hatalmas.


Törzskerülete 520 cm. (47° 05.614', 19° 33.436' )

Tőle nem messze áll egy kevésbé látványos, de szintén vastag, 555 cm törzskörméretű tölgy (47° 05.585', 19° 33.489').


Kicsit arrébb, egy egykori tó kiszáradt medrénél áll a Szent Imre-fának nevezett akác. Ez 405 cm kerületű (47° 06.156', 19° 34.073').

Csabától kaptunk még egy remek hársfa tippet is. A fa Kerekegyházán egy parkban található. Sajnos mire odaértünk már besötétedett, de a képen így is látszik, hogy teljesen egészséges, nagy lombú fa. (46° 56.624', 19° 27.706' )

Körmérete 535 cm. Még egy kép a fáról itt.



2011. május 24., kedd

Nagykovácsi

A Teleki-Tisza-kastély Nagykovácsiban:


Gondozott parkjában szép fákat találhatunk. Mindjárt a bejáratnál 520 cm-es csertölgy fogad.


Teljesen egészséges, koronája messzire nyúlik.


Kicsit arrébb 405 cm-es pusztuló ezüstjuhar áll.

470 cm-es hársfa, mögötte a nagy juhar.

A park legnagyobb fája ez az impozáns 575 cm-es fehér nyár:


A település tartogatott még meglepetést. A templom mellett 515 cm-es hársfát találtunk:

2011. március 15., kedd

A dabospusztai erdőben

Mindig nagy izgalom a dabospusztai erdőben járni. Habár a terület nagy része már fel lett térképezve, még mindig van esélyünk egy-egy idős erdőfoltra, vagy nagy fára bukkanni. Hétvégi kirándulásunk során négy új találattal lett gazdagabb a lista.

490 cm-es bükk, már inkább Sáskához közel. A korábbi bükktalálatokkal ellentétben ez a hegy déli lejtőjén áll, magányosan, fiatalosban. (46° 57.244', 17° 29.828')

A nagy bükk közelében vagy 20 szarvas vonult át előttünk az úton. Mielőtt átért volna, mindegyik kíváncsian végigmért minket.


Bükkösben.


Tölgyesben.


A többi fát a már korábbról is ismert bükkös közelében találtuk. Fantasztikus része ez az erdőnek. 300-as bükkök állnak mindenfelé, köztük 400-asok tűnnek fel. Ez 420 cm törzskörméretű. (46° 58.329', 17° 30.355')


Őserdei részlet.


A fiatalos szélén tiszteletet parancsolóan állnak sorfalat az idős bükkfák. Mintha csak az öreg erdőt védelmeznék.


A harmadik listás bükk 430 cm-es. (46° 58.241', 17° 30.200')


A hóvirág helyenként tömegesen nyílt.


A bükkös felett egykor tanya állt, mára már csak romok maradtak.


A tanya közelében áll ez a már ismert 570 cm körüli ősöreg kislevelű hárs. Már eléggé megviselt, de úgy tűnik az állapota nem romlott az elmúlt évek során.


A szilek eddig egy nagy fával sem képviseltették magukat, most ezzel a fával ők is feliratkoztak a listára. Rét szélében áll, magas törzsű, nagy koronájú.


Törzskörmérete 445 cm. (46° 58.944', 17° 30.399')

Vaddisznók lakmároznak a vadaskertben.


A legújabb találatokkal a dabospusztai erdőben az ismert listás fák száma elérte a 60-at: 47 bükk, 7-8 gyertyán, 5 hárs, 1 szil.

2011. február 4., péntek

Svájc

Svájc: hatalmas hegyek, gazdagság, csoki, karóra, bankhitelek... Elsőre ezek jutnak eszünkbe, ha Svájcra gondolunk. Vegyük fel erre a listára a nagy fákat is!

A kis ország bővelkedik a famatuzsálemekben. Az utóbbi időben kétszer is Svájcba látogattunk, útjaink során nagy fákat is felkerestünk. Elsőnek a linni hársat.


Talán ez Svájc legnevezetesebb fája. Hírnevét pazar formája és hatalmas méretei mellett valószínűleg csodás fekvésének köszönheti. Koronája alól hatalmas kilátás nyílik a környező vidékre és a távoli, havas hegycsúcsokra.


Élete során sok vihart átélhetett, koronája a törésektől aszimmetrikus:


Ennek és a következő fának az adatait valahova elkevertem, így pontos törzskörméretet nem tudok megadni. Nekem 1080 cm rémlik.


Az út második dendromániás állomása Thun (Gwatt) volt. Tölgyfája egyik legnagyobb az országban, törzskörmérete 830 cm körül van.


Pillantás a lombkoronába:


A Thuni-tó nyáron:


Azért nem csak fákat kerestünk. Az út másik fénypontja a Matterhorn meglátogatása volt Zermattban. Ez a hegy a hegymászók álma. Ritka szerencse teljes pompájában látni. Mikor ott jártunk, tiszta idő, szikrázó napsütés fogadott.


Januárban ismét Svájcban jártunk, most a gesztenyék kapták a fő szerepet. Ticino (Tessin) kanton híres gesztenyéiről. Itt több, mint 300 gesztenyét tartanak számon, melyek törzskörmérete meghaladja a 7 métert. Készült egy lista is, mely 102 fát tartalmaz közülük (>). Ezekből választottam ki 5-6 darabot, melyek felkeresésére egy délutánt szántunk.

790 cm-es gesztenye Primadengoban:


A gesztenyebőség talán a remek klímának köszönhető. A hegyvonulatok között meghúzódó párás völgyekben enyhe a tél. Errefelé a kenderpálmák is remekül érzik magukat, több száz méteres magasságig egyik kertből sem hiányozhatnak.


A következő fát Chironicoban kerestük fel. Ez lehet Svájc legnagyobb fája. A faluközpontban álló ősöreg gesztenye törzskörmérete 1180 cm.


Belseje hatalmas odú, törzsének nagy része hiányzik. Ágainak többsége száraz, nem sok ideje lehet már hátra.


Innen pár száz méterre található a szomszédos település, Grumo. Itt két 700-as gesztenyét szemeltem ki a listából, melyek közül csak egyet sikerült megtalálnunk. Több 600-as fát mértünk végig, mire megleltük. Ennek törzskörmérete 770 cm. A háttérben hatszázasok:


Egy szép hatszázas ez is, errefelé nem számít különlegesnek:


Ez a fa is jó nagy lehetett:


A falu határában egy út mellett még két meglepetésfát is találtunk, ezek nem szerepeltek a listában. Mindkettő törzskörmérete eléri a 8 métert, ez az egyik:


A másik a kép bal oldalán, látható. Egyetlen, ferde oldalága maradt. Középen pedig egy közel 7 méteres gesztenye:


Sajnos a gesztenyevész itt is szedi áldozatait. Egészséges fát nemigen láttam, ami elég elszomorító volt.

Hogy azért ne csak gesztenyéket lássunk, egyik nap elugrottunk Chatillonba. Itt áll Svájc legvastagabb tölgyfája. Egy szép legelő közepén terpeszkedik, ötszázasok társaságában.


Remek fa, törzskörmérete 870 cm.


A tölgy teljes pompájában:


Törzsét többször villám sújtotta. A törzs alsó részén a hiányzó kéregrészeket falemezekkel pótolták.