2015. január 14., szerda

Lórév

Öt éve az adonyi ártéren bóklászva hatalmasnak tűnő fákat pillantottunk meg a Duna túlpartján Lórévnél, a Csepel-szigeti oldalon. Akkor nem gondoltuk, hogy egy olyan pazar puhafás liget szélét látjuk, amilyenhez hasonló kevés lehet az országban. A liget a lórévi kompkikötőnél kezdődik. Egy kis rész ki van pucolva, majd északi irányban a bozótosban folytatódik.


Bemelegítésnek egy 630 cm-es odvas fűzzel kezdjük:


Mellette szép, magas törzsű nyárfa áll:


A méréssel kicsit bajban vagyunk. A fa gyökerei közül mintha a víz kimosta volna a földet, ezért nehéz megtalálni a megfelelő a mérési magasságot. Vérmérséklettől függően 630 és 710 cm között mérhetünk:


Ha már itt vagyunk, érdemes megnézni a Zichy-kápolnát is. Dombocskán áll, mely éppen elég magas ahhoz, hogy a legnagyobb (mint például a 2013-as) áradásoktól is megvédje (> Dunai Szigetek blog).


Közelében az áradó vizek miatt néhány ígéretes fűzfa most leméretlen maradt:


A kipucolt részen a horgászok lakókocsijai fölé nagy fűz-és nyárfák magasodnak. Az ötszázasok közül kitűnik egy remek nyárfa:


Ez lett utunk legszebb fája. Törzskörmérete 705 cm.


Ezzel azonban korántsem a legvastagabb. Kicsit hitetlenkedve mérjük körbe a mellette álló fát. Törzskörméret 730 cm:


A sűrűbb részen egymást követik a vénséges füzek és nyarak. Némely fa a törzs alsó részén elképesztően megvastagszik. Már 780 cm-nél járunk:


A következő fa távolról nem tűnik nagynak, az alaposság azonban megköveteli, hogy közelebbről is megvizsgáljuk. Aztán kétszer is megmérjük, mert nehezen hihető, amit a mérőszalag mutat: 825 cm!


 Egy 500-as fűz koronájába pillantva:


Ezek a daliás nyárfák nem bizonyultak listásnak:


Út a partra:


A füzek többsége elmaradt a listás mérettől. Ez a monumentális fűzfarom azonban még hiányosan is 600 cm-es:


Azért akadnak életerős fűzfák is. Ez a mintapéldány 630 cm-es:


Romos nyárfa 670 cm-es kerülettel:


Valószínűleg ez a terület is fás legelő volt a túloldali sinatelepihez hasonlóan.


 640 cm-es nyár, mögötte egy éppen 600-as fűz:


Nemsokára újra vízre szállhat a korhadó ladik az áradó Dunának köszönhetően:


650 cm-es nyárfa a terület északi csücskében:


Ez az egér egy 500-as nyárfa mérésekor szaladt a kéreg alá, ahol aztán sarokba szorult:


Összesen 16 fát mértünk listásnak, ilyen kis területen ez ritkaságnak számít. A legelő északi széle:


Az élményt rontja a rengeteg szemét látványa, amit a Duna az áradásokkal magával hoz. Kísértetiesek az itt-ott fejmagasságban fennakadt fóliák és palackok. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy sokan csak szemétlerakóként tekintenek erre ez ősfás területre.
 
Itt mindenki találhat magának valamit:
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése