2012. január 31., kedd

Tekergés az országban III.

Kisszőlősön az 1732-ben épült Szent István kápolna mellett öreg, odvas hárs áll. Törzskörmérete 4,5 méter.


Szerintem aki nem látta az orokláni gyertyánt, el sem tudja képzelni, hogy ilyen fa létezhet. Korábban nem gondoltam volna, hogy gyertyán ekkorára meg tud nőni. Törzse üreges, sok ága letörött már, de még mindig nagy koronát tart fenn.


Az utóbbi időben sok nagy gyertyán előkerült, 555 cm-es körméretével jelenleg ez a legnagyobb ismert példány.


Zalatárnokon áthaladva nagy fűzre lettünk figyelmesek, törzskörmérete valamivel 600 cm felett van (46° 42.059', 16° 45.334').


Lentiszombathely környéke nagyszerű terep a famániások számára, errefelé nagy fa szinte bárhonnan előkerülhet. Ez a már korábbról ismert tölgy Lentiszombathely határában, bicikliút mellett áll, törzse 6 méteres.


Nem messze tőle áll még pár szép tölgy a bozótban, némelyik környékét elborítja a szemét.


Piros és barna lábas tökéletes harmóniája:


A lentiszombathelyi vasúti megálló környékén van egy pazar tölgyes, mely már-már a sárvári Óriások Erdejéhez hasonlítható. A tölgyek azért kisebbek, de akad itt 5,5 méteres fa is:


A Mária-fa is méretes:


Az öreg tölgyes:


A lentiszombathelyi tölgyeket elhagyva nagyjából a Kerkát követve az iklódbördőcei fás legelőre gyalogoltunk, itt három listás fáról tudtunk. A legelő nagy kiterjedésű, tele van szebbnél-szebb fákkal. Pósfai György legutóbbi mérése óta néhány fa listássá is növekedhetett. Egy 5 méter körüli példány:


A listában jelzett legkisebb, 510 cm-es tölgy nagyon rossz állapotban van. Hatalmas kéregdarabok válnak le a törzséről, nem is vállalkoztunk a fa megmérésére. Egy vízszintesen kinyúló oldalága viszont úgy tűnik, még életben van.


Aki ismeri György könyvét, annak ez a kép ismerős lehet. A kép bal oldalán a legelő legnagyobb tölgye látható. Csak a bozót lett valamivel nagyobb.


És persze a tölgy! A fa még mindig jó erőben van, mi 630 cm-esnek mértük, ami jelentős gyarapodást jelez. Régen láttam utoljára ilyen masszív tölgyfatörzset.

A legelő több meglepetést is tudott még tartogatni. A keleti oldalon, teljesen beerdősült részen több nagy kőris és tölgy mutatkozott, utóbbiakból 500 cm feletti törzskörméretű, eddig ismeretlen példányok is. Ez 525 cm-es (46° 35.195', 16° 35.823').

A legnagyobb felfedezés ez az 590 cm-es példány. Törzse erőteljes, koronája kerek, egészséges (46° 35.300', 16° 35.863').


Mögötte ott magasodik egy száradó 580-as:


Erős ötszázas (46° 35.354', 16° 35.901')


Újabb 525 cm-es példány (46° 35.429', 16° 35.809'). Törzse cserekre jellemző módon kiszélesedik.


Még egy 560 cm-es tölgy is jutott a végére (46° 35.438', 16° 35.908').


A totális sötétben botorkáltunk még kicsit a bozótosban, de így már nem volt esélyünk újabb fát találni. Lentiszombathely felé vettük az irányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése