2009. december 16., szerda

Fűzfás legelő - Vereb tölgye

Az ember soha nem tudhatja, mikor botlik nagy fákba. Van olyan, hogy egész nap úton van, és nem talál semmit, de szerencsére olyan is előfordul néha, hogy váratlanul több nagy fára lel.
A hétvégén egy rövid délelőtti kirándulást terveztünk az egykori verebi Végh-kastély parkjába. Vereb felé hajtva azonban még Lovasberény határában egy kicsi fás legelőt pillantottunk meg. Fejér megye nem a fás legelőiről nevezetes, ez a második, amit eddig találtunk, többet nem is ismerek. A legelő fái kivétel nélkül füzek, és igen sok közülük listás méretű.

4-500-as füzek ligete. Hátul alacsonyan szétágazó törzsű 605 cm-es példány:

A legelő keleti felén sűrű bozótban több nagy fűz áll egy sorban, ez 625 cm-es:

Mindjárt mellette magasodik egy 715 cm-es törzskerületű. Emellett egy másik 600-as fűz áll, de erről nem sikerült normális képet készíteni. A 700-as:

Mindenfelé méretes füzek. A középső fa 695 cm-es, jobbra tőle hátul 620 cm-es, balra többtörzsű 670 cm-es.

A 620 -as kicsit közelebbről:

A verebi park is tudott még meglepetéssel szolgálni. Őszintén szólva nem nagyon számítottunk rá, hogy lesz itt igazán nagy fa. A kastélyt a világháború után széthordták, helyén szovjet katonai emlékmű áll. A park eredeti növényzete is régebben kipusztulhatott, de egy tölgynek valahogy sikerült megmaradnia. Tözse 515 cm kerületű.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése