2009. február 14., szombat

Magyarország legnagyobb fája?

A mai fő célpontunk Ercsi öreg tölgye volt, melyet Balogh András említ könyvében (Magyarország nevezetes fái). Ha már arrafelé jártunk, megnéztünk Tárnok közelében egy nyárfát, amit egyszer a vonatról szemeltem ki, elég nagynak tűnt. Egykor kastélyparkban állt, sajnos a kastélynak ma már nyoma sincs. A fa valóban méretes, törzskörmérete 715 cm.


Ezután az ercsi tölgy következett. Könnyen megtaláltuk, az ártéri szigetre bevezető út mellett áll. Éppen elérte a listás méretet, 505 cm kerületű a törzse. Igen formás fa, sajnos mintha száradna.

Ezután Adony felé vettük az irányt, láttam az Interneten, hogy kastélyparkjában szép tölgyek állnak. Még Adony előtt nagy fákat pillantottunk meg a Duna felé. Ezek aztán nem voltak annyira méretesek, a legnagyobb fa egy 400 cm-es tölgy volt. A nagyobb koronákat követve elértünk a Dunapartra. Legnagyobb meglepetésünkre egy óriási nyárfamonstrummal találtuk szembe magunkat. A töltés felől nézve alacsonyan elágazik, de lejtős terepen, a töltés oldalában áll, így a túloldalról nézve ugyanez az elágazás 2 méter magasan van. Az ágait külön-külön mérve is listás méretet kapunk, egyben pedig 1075 cm-t!



A part felől teljesen egységes képet nyújt:


Jó lenne még itt körülnézni, több nagy fa áll a partoldalban, köztük ez a 735 cm törzskörméretű fűz:



Az adonyi parkot is érdemes megnézni, két szépségdíjas tölgye, és egy 400-as ostorfája is van. Ez a kisebbik tölgy 435 cm körméretű:

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a szép találatokhoz!

    Én is megfigyeltem hogy a partoldalban álló fák mindig jobban megvastagodnak, gondolom kényszerűségből kell jobban kapaszkodniuk.

    Ha egy kérést megengedsz: ha nagyobb méretben töltenéd fel a képeket akkor rákattintásra ki lehetne nagyítani őket. Én szeretem jobban szemügyre venni az alanyokat :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az észrevételt! Most már nagyobb méretben is meg lehet nézni a képeket.

    VálaszTörlés