2012. szeptember 10., hétfő

Óriások

Stomfa (Stupava, Szlovákia) parkja rejt néhány méretes platánt, a legnagyobb 715 cm törzskörméretű.


A legszebb mégis talán ez a 600-as. Gyökerei a vízbe nyúlnak.


Ez már Namesti nad Oslavou, Csehország. Az itt álló tölgy a legnagyobb az országban. Kobold fának is hívják, körmérete 980 cm.


Nagy fák mérése során a kerítésmászást gyakran nem kerülhetjük el, itt is kénytelenek voltunk ezt az utat választani. A fa teljesen üreges, belül kiégett. Errefelé szokás, hogy a nagy fák üregei fölé tetőt építenek, erre lesz még példa a későbbiekben.


Kuklik hársfája mező szélén, kis házak mellett háborítatlan környezetben áll.


Csehországban a nagy hársak olyan tömegesek, mint nálunk a nyárfák. Ez 890 cm-es kerületű.


Nem messze az előzőtől áll Teleci nevezetes hársfája. Errefelé is csapadékhiányos lehetett az elmúlt hetek időjárása, koronáján száradás jelei mutatkoztak.


1170 cm-es körméretével talán Európa legimpozánsabb hársa.



Pastviny már a lengyel határ közelében fekszik. Az itt álló hársfa a legvastagabb, melyet valaha láttam. 1310 cm-nél nem tudtunk kisebbet mérni.


Ez nagyon nagy növekedési ütemet jelez, aminek a kulcsa az lehet, hogy valószínűleg szorosan egybenőtt sarjak alkotják a törzset.


Ennek a fának nem csak teteje, de ajtaja is van.



Utunk fénypontja a lengyelországi Dab Chrobry volt Piotrowicében. Körmérete 1025 cm.


Nem a legvastagabb és nem is a legnagyobb fatömegű tölgy Európában, de ilyen látványos, egyenes, magas törzzsel egy másik tölgy sem rendelkezik.


A környezete nagyon hasonlít a nagykőrösi Basafáéhoz.


Itt már Berlintől északra, Mecklenburgban járunk. Hihetetlen környék, épp csak tankolni álltunk meg, a parkolóban egy 700-as tölgy fogadott.


A Daru-tölgy Minzowban. A főút mellett áll, körmérete 980 cm.


Erre a napra azonban ez a tölgy csak bemelegítés volt.


Hiszen nincs már messze Ivenack. Az állatkert tölgyei a leghíresebbek Európában. Mindjárt a bejáratnál egy 600-as és egy 700-as tölgy áll.


Mögöttük pedig a kontinens (vagy az egész világ) tölgykirálya. Fatömegét tekintve a legnagyobb, Jeroen Philippona 120 és 140 m3 körülire teszi.


A fát gondozzák, minden száraz ágát gondosan eltávolították.


Törzskörmérete 11 méter fölött van, azonban ha a dudorok fölött húzzuk a centit, akkor már a piotrowicei tölgyéhez hasonló méretet kapunk.


Itt szerényen húzzák meg magukat az ilyen 700-as tölgyek:


A "Lófej-tölgy",  itt ez lehet a második legnagyobb. Száradó koronájában már nincs sok élet, de így is lenyűgöző.


Egy 800-as tölgy:


Az állatkertben jóformán szabadon bóklászhatnak az őzek szarvasok, de az elkerített részeken belül vaddisznót is láthatunk.


Ivenackban van egy tó melyet egy könnyed, 5 km-es sétával körbejárhatunk. Az út mellett lépten-nyomon nagy tölgyekbe botlunk, ez 750 cm-es:


Egy másik 700-as a mező szélén:


A nyárfák is jól érzik magukat errefelé, ilyen rakéta szerű törzzsel rendelkező 600-asból kettőt is láttunk.


A nöbdenitzi tölgy volt az utolsó fa, melyet Németországban felkerestünk. Ez 1000 cm fölötti törzskörmérettel rendelkezik. Igazi matuzsálem ez is, törött ágai karként nyúlnak az égbe, törzsét abroncsok fogják össze.


A fa arról nevezetes, hogy Altenburg Hercegség miniszterét, Hans Wilhelm von Thümmelt 1824-ben az üreges törzs alá temették el.


Végül egy fa Ausztriából. Sankt Marienkirchenben (Schärding) az Inn partján áll ez a pazar hársfa.


Törzse magas, körmérete 850 cm.