2009. március 30., hétfő

Elpusztult Magyarország legnagyobb bükkfája

A Geocaching egyik oldala a Hertelendy kastély és a dabospusztai templom romjához nyújt útmutatót (>). Nem messze tőlük található az a páratlan élményt nyújtó bükkös, mely számos hatalmas fát rejt, többek között a országos listavezető bükköket is. Ezt az oldalt szoktam nézegetni, a kirándulók néha-néha töltenek fel képeket az útjukba eső öreg fákról. Nemrég óriási kidőlt bükk képét pillantottam meg itt:

A képet nézve egyre inkább úgy éreztem, hogy ez a 630-as, tehát a rekorder. Nagyon hasonló volt maga a fa (illetve ami megmaradt belőle) és a környezete. Aztán Pósfai György hívta fel a figyelmemet a bükkfa mögötti gyertyánra, és az azon található fehér foltra. Ez alapján egyértelműen beazonosítható volt. Teljesen megdöbbentem, hiszen csak pár hónapja jártunk ott, és akkor úgy tűnt, teljesen egészséges. Ugyan kicsit kezdett már gombásodni, de így is nagyon masszív fa hatását keltette.

A fa 2008. augusztusában. Sajnos a dendrománok nem sokáig örülhettek neki:

És ahogy Vajda Ernő láthatta 1965. otóberében:

Öreg fáink egyre fokozódó ütemben pusztulnak, különösen igaz ez a bükkökre. 2002-ben pusztult el a balatoncsicsói öreg bükk mely szintén 600-as volt, ma már csak a csonkja látszik. Ennek közelében pár évtizede még nagyobb bükk állt melyet szintén Vajda Ernő örökített meg:

Egyes források szerint nem olyan rég Gyenesdiástól északra, állt egy 6,5 méter körméretű bükk. Az 1963-as Kertészeti Lexikon még nagyobb, 780 cm kerületű bükkről tesz említést, ami a bükköket tekintve szinte felfoghatatlan méret. Az előzőekhez hasonlóan ez is nyomtalanul eltűnhetett azóta. Ráadásul nem elég a fák természetes pusztulásának mértéke, az emberek is tesznek róla, hogy egyre kevesebb fa érje el a matuzsálemi kort, gondoljunk csak a henyei bükkfa esetére. Tavaly nyáron felgyújtották, hatalmas üreg égett a törzsébe, így valószínűleg ez sem áll már sokáig.

2009. március 9., hétfő

Adony, Sinatelep

A legutóbbi adonyi találatokon felbuzdulva vasárnap újra ellátogattunk a szigetre. Szinte hihetetlen, hogy akkor egyből beleszaladtunk a sziget két legnagyobb fájába. Igazán nagy fát most nem találtunk, viszont a sziget egyes részeit valóságos hóvirágtenger borította:

A szigetet elhagyva, a rév közelében méretesnek tűnő nyárfákat pillantottunk meg. Fogadni mertem volna, hogy a legnagyobb megvan 600-as, azonban a bütyök alatt "csak" 580 cm a körmérete.

Ezután Sinatelep felé vettük az irányt, a műholdkép alapján ígéretesnek tűnt a környék. És valóban: Sinatelep mellett ma is használatban lévő fás legelő húzódik, melyet Duna menti ártéri ligeterdő határol. Máris az elején szép 615 cm-es fűzfát találtunk. Mögötte különös, alacsonyan elágazó 700-as nyárfa áll:

Sok nyárfát találtunk, melyek körmérete alíg marad el a 600 cm-től. A nap legnagyobb fogása egy 720 cm kerületű, gyönyörű nyárfa volt:

A másik oldalról:

A sinai legelő északi részén 600-as körüli nyárak álldogálnak, a távolban megviselt fűzfa: